OVF: egyelőre nincs jele a Sajó szennyezettségének Magyarországon

Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.

OVF: rendkívül alacsony a Duna vízszintje

Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán, de ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot, illetve a vízszintet az egyes ellenőrzőpontokon.

A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgozik a vízügy

A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgoznak a vízügy szakemberei; vasárnaptól többnapos üzempróbát tartanak, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tó vízminőségére és élővilágára, ha megkezdik a vízpótlást a Pátkai-tározóból a tóba.

Befejeződött a szeghalmi belvízrendszer rekonstrukciója

Befejeződött a szeghalmi belvízrendszer rekonstrukciója, amelyet mintegy 1,2 milliárd forint uniós támogatásból végzett el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig).

Országos Vízügyi Főigazgatóság: oxigénhiány okozta a velencei-tavi halpusztulást

A Velencei-tóban múlt csütörtök óta elpusztult halak patológiai vizsgálata kimutatta, hogy pusztulásukat oxigénhiány okozta - tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön, a honlapján.

OVF: 257 köbméter hulladékot szedtek ki a Szamosból

Néhány nap alatt 257 köbméter hulladékot szedett ki a Szamosból a vízügy hulladékmentesítő géplánca, az áradó Szamos a romániai vízgyűjtőről sodorta magával a szennyezést - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Együttműködési megállapodást kötött az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Magyar Országos Horgász Szövetség

Együttműködési megállapodást kötött a hazai vizek, a halállomány, valamint a környezeti és természeti értékek hatékonyabb védelme érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

Több mint hét tonnányit újrahasznosítanak a Tiszából kiemelt hulladékból

Az elmúlt hetekben 22 tonna hulladékot emeltek ki a Tiszából a folyó felső szakaszán, majd dolgoztak fel, ebből több mint 7 tonnányit újrahasznosítanak - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a PET Kupa szervezői szerdán az MTI-vel.

OVF: Tiszalök után már nem tér el érdemben a nehézfémtartalom a folyókban a megszokottól

Tiszalök utáni folyószakaszokon már nem tér el érdemben a nehézfémtartalom a Szamoson át érkezett szennyezés előtti állapottól a folyók bő vízhozamának köszönhetően - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-t.

Sokfelé van készültség, de még nőhet az elöntött területek nagysága

Bár jelenleg is sokfelé van belvízvédelmi készültség elrendelve az országban, a meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan tovább fog nőni az elöntött területek nagysága.

OVF: négyszáz tonnányi veszélyes hulladékot vittek el Szigetszentmiklósról

Már több mint 400 ezer kilógramm veszélyes hulladéktól tisztították meg a vízügyes szakemberek a szigetszentmiklósi olajszennyezés helyszínét.

OVF: dolgoznak a Ráckevei-Dunánál észlelt olajszennyeződés elvtávolításán

Sikeresen útját állták a Ráckevei-Dunát veszélyeztető olajszennyeződésnek a vízügyi szakemberek, s már az eltávolításán dolgoznak.